Gyerekek a konyhában: főzzünk együtt!

A főzés esetében is olyan gyakorlati, a gyerek későbbi, felnőttkori életében nap mint nap használható készségről van szó, ami nélkül majd önállósodva nehezen boldogulhat. Minél kisebb korban szembesül a gyerek azzal, hogy az étel nemcsak varázsütésszerűen kerül az asztalra, hanem munkák egész sorát kell elvégezni ahhoz, hogy enni lehessen, annál természetesebb lesz számára kamaszként és felnőttként, hogy neki is ki kell vennie a részét a háztartási munkákból.

 Ezzel pedig mindenki nyer: elsősorban maga a gyerek, hiszen jó kézügyességű, magát feltaláló, talpraesett felnőtt válik belőle, aki képes magát ellátni, akinek rutinná válik egy vacsora elkészítése, és nem mellékesen belenő egy családi gasztronómiai hagyományba. Nyer a szülő, hiszen viszonylag hamar valódi segítsége lesz a konyhában, és a családi fészekből kirepülő csemetéknél sem kell majd azon aggódnia, hogy szegény fiacskája vagy leánykája mit fog enni ebédre. A konyhai tevékenységek életvitelszerű elsajátítása önállóbb, egészségesebben étkező felnőtteket eredményez, akik nem gyorséttermek termékein fognak élni – ebből pedig az egész társadalom nyer, hiszen az egészségesebb étkezés csökkenti az egészségügyi kiadásokat is.

Már a kisgyerekeket, totyogókat is be lehet vonni a konyhai tevékenységekbe, igaz, eleinte inkább „rendetleníteni” fognak, amíg ismerkednek az edényekkel, evőeszközökkel: kipakolnak és bepakolnak, ezért érdemes 1-2 alsó fiókot vagy polcot olyan (nem törékeny) dolgokkal telerakni számukra, amelyekkel szabadon játszhatnak. Tálak, fakanál, habverő, kis fazék, födő, kis vágódeszka, műanyag (vagy tompa fém) evőeszközök remek játéknak bizonyulnak már akár egy másfél éves számára is. Utánozva a felnőtteket, játszva ismerkednek a konyhai eszközökkel, és nem kell feltétlenül drága babakonyha-berendezéseket vásárolni számukra ahhoz, hogy már kiskorukban megszeressék a főzéssel kapcsolatos tevékenységeket.

Óvodáskorú gyerekek imádnak tésztával „gyurmázni”, vagyis nagy örömmel fogják gyúrni a lisztet a vízzel, vágni a csipetkét, szaggatni a galuskát, mérni kis kanállal a hozzávalókat, tölteni a vizet vagy tejet, elkavarni a palacsintatésztát, habverővel felverni a tojást.

Azok a szülők, akik már a gyerek pici kora óta a BLW (baby-led weaning) hozzátáplálási irányelveket követik – vagyis igény szerinti falatkás hozzátáplálást alkalmaznak, a baba ritmusához, fizikai fejlődéséhez, készenlétéhez igazodva, beleértve az önálló ülés és az evés során az önálló kézhasználat képességét is –, gyakran nem is tudatosan, mintegy szerves folytatásként bíznak rá a gyerekre egyre több kis feladatot a konyhában. Mivel a BLW-s gyerekeket soha nem etetik, hanem mindig ők maguk veszik a szájukba – előbb a kezükkel, majd evőeszközzel – az ételeket, az ennek következtében jól fejlődő kézügyességük és önállóságuk kimondottan hajlamosítja őket arra, hogy önként, örömmel vegyenek részt kuktai munkákban.

Persze a konyhai tevékenységekbe történő bevonásnál is fontos, hogy ez a gyermekek saját ritmusában történjen, és semmiképp se éljék meg kényszerítésként, kötelező munkaként. Mint ahogy nem is az: szülők, nagyszülők is inkább közös játéknak fogják fel, egy jó alkalomnak arra, hogy erősítsék a gyermekkel a meglévő kötődést, kapcsolatot. Konyhai bíbelődések közepette lehet beszélgetni, türelmesen válaszolni a gyermek állandó kérdéseire, mesélni, zenét hallgatni.

Amikor várni kell valamire, lehet, hogy a gyerek bizonyos esetekben türelmetlenné válik, de az is megtörténhet, hogy meg akar figyelni számunkra érdektelen, de neki nagyon új és nagyon izgalmas folyamatokat, például hogy megkeljen a tészta, süljön a sütőben a pizza, felforrjon a víz, felzubbanjon a leves, felmelegedjen a serpenyőben az olaj, rotyogjon a pörkölt, puffogjon a puliszka.

Ilyenkor is nagyon figyeljünk arra, hogy a biztonság a legfontosabb: már kiskorától tudatosítani kell benne, hogy a kályha forró, megégetheti a kezét, ha hozzányúl a főzőlaphoz; ráfröccsenhet valami, ha túl közel hajol az edényhez; a főzésnek ez a része nem játék, azt csak a felnőtt engedélyével, biztonságos távolból, és csak nézni szabad.

Gyufát, gyújtót elzárva kell tartani olyan helyen, ahol a gyerek nem tud hozzáférni, és meg kell tanítani nekik, hogy ezek felnőtteknek való szerszámok, nem szabad játszani velük semmilyen körülmények között. Amellett, hogy házunkat füstriasztókkal szereljük fel, fontos, hogy egyéb megelőző óvintézkedést is tegyünk tűz esetére.

Öt-hatéves gyerekeknek már meg lehet, sőt meg kell tanítani azt is, hogy mit kell tenniük, ha tüzet vagy füstöt észlelnek: minél gyorsabban meneküljenek ki a szabadba, kiabáljanak hangosan, hogy tűz van, és menjenek egy előzetesen megbeszélt, biztonságos helyre. Hasznos lehet, főleg ha nagyobb alapterületű ingatlanban lakunk, hogy készítünk egy tűzvédelmi tervet, amelyen megtervezzük a legrövidebb menekülési útvonalat, és beszerzünk néhány poroltót is. Öt-hatéves gyerekünknek őszintén beszéljünk a tűz veszélyeiről, ugyanakkor a tűzvédelmi terv útvonalát és a tennivalókat akár szerepjáték keretében is gyakorolhatjuk vele, hiszen a gyerekek nemcsak főzni imádnak, hanem tűzoltósat játszani is.

Nyilván, nem adunk a kezükbe a hajszálat is hosszában kettévágó filézőkést, és az ilyen, nagyon éles eszközöket szintén elzárva, olyan helyen kell tartanunk, ahol a gyermekek nem férhetnek hozzá még véletlenül sem.

Talán ennek első látásra némiképp ellentmond, hogy rájuk bízhatunk kuktai feladatokat, akár négyévesen például már feldarabolhatják a zöldséget. Figyelem, e célra a műanyag kés nem lesz jó, viszont éles kést sem használhatunk egy óvodás esetében – ajánlott egy úgynevezett vajvágót kinevezni a gyermek késének, amellyel könnyen darabolhatóak a puhább textúrájú élelmiszerek, például a krumpli, alma, gomba, de szükség esetén akár a csíkokra vágott sárgarépát is fel tudja szabdalni vele. Ugyanakkor az élnek annyira tompának kell lennie, hogy ne tudja elvágni vele az ujját akkor sem, ha félrecsúszik a kés munka közben.

A reszelőkkel is érdemes az elején csak óvatosan megismertetni: puhább ételeket, pl. sajtot engedhetjük, hogy felügyelet alatt reszeljen a gyerek, de ha nagyon élesek a reszelő fogai, folyamatosan tudatosítsuk benne, hogy az ujjbegyeit tartsa távol tőlük.

Amit még érdemes szem előtt tartani, hogy a közös főzés, sütés rituálészerűen mindig kézmosással és a kötény felkötésével kezdődjön. Ez hamar rutinná válhat, és felnőttkorára sem fogja elfelejteni.

Ha a gyerek életében rendszeressé válik a sütés-főzés, azon kaphatjuk magunk, hogy ötévesen kis sodrófával ügyesen kinyújtja a vágódeszkán a pizzatésztát, miután saját kezűleg meggyúrta, és kis segítséggel levakarta a kezére ragadt darabkákat; hogy a közös bevásárlásnál figyelmeztet: nincs otthon élesztő és fogytán a liszt; hogy egy rend mézeskalács-vágóformának úgy tud örülni, mint a legdrágább játéknak.