Hogyan vegyük rá a válogatós gyermeket az evésre?

A kényszerítés vagy a zsarolás („csak még egy falattal a nagymama kedvéért, még eggyel a nagytata kedvéért”) csak ellenállást vált ki, és negatív élményeket erősít meg az evéssel kapcsolatban, amely további, akár felnőttkorra is kiható táplálkozási nehézségekhez vagy evészavarokhoz vezethet – hívják fel a figyelmet a szakemberek.

A legjobb, ha már babakorában rendszeresen találkozik számára új ízekkel, többféle állagú étellel, és egyrészt fokozatosan bevezetést kap a család által megszokott, gyakran fogyasztott ételek terén, másrészt legyen az elejétől hangsúlyos a naponta többszöri zöldség- és gyümölcsfogyasztás is. Édességet lehetőleg 2 éves koráig ne egyen, vagy csak nagyon ritkán, ugyanis nemcsak a fogakra vagy az általános egészségi állapotra hathat károsan a sok cukor: ha túlságosan „édesszájú” lesz totyogóként, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy a kevésbé édes, esetenként markánsan más ízű zöldségeket és gyümölcsöket kevésbé szívesen fogja fogyasztani, sőt esetleg undorral löki el.

Ha babakorában egyoldalúan táplálkozott, kissé nehezebb lesz kizökkenteni abból, és az is lehet, hogy bizonyos ételek iránti ellenszenve kamasz- vagy felnőttkoráig megmarad.

Amúgy mielőtt ráfognánk a gyerekünkre, hogy válogatós, vegyük figyelembe azt is, hogy még a „jól evő” gyerekek is 1,5-4 éves koruk között idegenkedni kezdenek a számukra addig ismeretlennek számító ételekkel szemben. Szakemberek szerint ennek evolúciós okai vannak: így védekeztünk az ősközösségekben az épphogy járni megtanuló kisgyerekekre leselkedő veszélyek, például a mérgező termésű növények vagy gombák elfogyasztása ellen. Tehát ha viszonylag változatosan táplálkozik, ám új vagy újnak tűnő, másképp készített ételeket nem fogad el, az még nem jelent egyből válogatósságot!

1.       Engedjük el, lazítsunk, vegyünk egy mély levegőt szülőként, mert tanulmányok szerint a válogatósság állandó emlegetése, tematizálása, az étkezésen és a gyerek evési szokásain való állandó lovaglás csak többet ront a helyzeten, mint amennyit használ.
2.       Naponta legalább egyszer, lehetőleg ugyanabban az időben a család együtt, közösen, asztalnál ülve étkezzen, amikor nincs se bekapcsolt tévé, se más figyelemelterelő dolog. A rutinnak nagy szerepe van az egészséges étkezési szokások kialakításában és fenntartásában.
3.       A gyerekek elsősorban utánzással tanulnak: ha azt látják, hogy mi is szépen, nyugodtan, az ételre figyelve eszünk egészséges fogásokat, akkor előbb-utóbb ők is elsajátítják mindezt. Míg ha azt látják, hogy rohanva bekapunk egy kiflit, és nassolunk a laptop vagy a tévé előtt, akkor nehéz lesz őket ennek ellenkezőjére nevelni. Tehát tekintsünk magunkba: milyen példái vagyunk a gyerekünknek az evés területén? És ha nem akarjuk, hogy ő is ugyanúgy étkezzen, mint ahogyan most mi, akkor először a saját étkezési szokásainkon kell változtatnunk.
4.       Főzzünk, készítsünk együtt a gyerekkel! Ezzel nemcsak a finommotorikus képességeiket fejlesztjük, hanem valószínűleg hajlandóbbak lesznek enni belőle, ha ők is dolgozhattak rajta.
5.       Ha nem hajlandóak megenni például a nyers zöldséget, akkor bevezetésként hagyjuk őket játszani vele: a kisebbek kirakósozhatnak a répa- és uborkadarabokkal, a nagyobbakat bevonhatjuk a darabolás műveletébe is. Ha megismerkednek a nyers zöldségek textúrájával, és már nem fognak idegenkedni annyira tőlük, előbb-utóbb meg is kóstolják majd (főleg ha rendszeresen elropogtatunk előttük néhány hasábot), mert a kíváncsiság erősebb lesz, mint az idegenkedés.
6.       A tálalás néha kulcsfontosságú lehet: a megszokott hasábokra vágott zöldség/gyümölcs helyett néha érdemes kicsit variálni, például uborka- és kápiaszeletekből cicafejet rajzolni a tányérra, vagy a szalámis szendvics tetejére zöldségekből alkothatunk egy mosolygó arcot.
7.       Soha ne mondjuk a gyereknek, hogy minden egyen meg a tányérjáról; hogy csak még egy kanállal faljon; ne dicsérjük, szidjuk vagy jutalmazzuk evéssel (például jutalomfalatként ne kapjon édességet, ha megette az ebédet).
8.       Tegyünk mindig keveset a tányérjára, még annál is kevesebbet, mint amennyit várhatóan megeszik. Ez azért jó, mert akkor nem szembesül irreális elvárásokkal. Ha pedig még kér, adjunk neki.
9.       Tartsuk mindig tiszteletben, az asztalnál is, hogy a gyermek teste a sajátja, amely fölött ő gyakorol kontrollt. Ne tömjük, ne erőltessük a szájába az ételt!
10.   A „nemszeretem” ételeket próbáljuk többféle változatban kínálni! Állítólag minimum nyolc alkalommal kell találkoznia egy gyereknek egy alapanyaggal vagy étellel, hogy kiderüljön, szereti-e vagy sem. Szóval ha például a gombát nem fogadja el sülve vagy paprikásban, akkor próbálkozhatunk fasírtkészítéssel, esetleg gombakrémmel – további receptjeink itt. 

Ha úgy érezzük, már mindent bevetettünk, de a gyerek továbbra sem hajlandó szélesíteni az elfogyasztásra méltatott ételek palettáját, akkor az is megtörténhet, hogy szenzoros zavar állhat a háttérben. 

A bizonyos ízek, állagok makacs elutasítása mögött ugyanis bizonyos esetekben idegrendszeri eredetű problémák is állhatnak. Lehet, hogy a gyerek egyes érzékszervi ingereket nehezebben dolgoz fel. Az ADHD, autizmus, különböző mértékű és típusú idegrendszeri éretlenségek egyik tünete is lehet a bizonyos ízekkel, állagokkal szembeni túlérzékenység. Ha ezt gyanítjuk, forduljunk pszichológushoz, mozgásterapeutához, dietetikushoz, mert ha a diagnózis a szenzorosság, az étkezési zavar tüneti kezelésén túlmenően e szakterületek összefogására lesz szükség.

Ugyanakkor ha egy gyerek „fényevő”, de vidám, egészséges és eleven, akkor nincs ok az aggodalomra. Ha viszont levert, és csökken vagy stagnál a súlya, akkor érdemes orvoshoz fordulni, mert lehetséges, hogy orvosi okai vannak a válogatósságnak.